csak a miénk…
a titkos vízesés
Az igazi turista mentes csoda

A Finca Posada Javier Mendoza önkénteseinek csak a vasárnap a szabadnapjuk. Így eldöntöttük, hogy ezen a napon ellátogatunk a nem annyira messze lévő vízeséshez. Bepattantunk a kocsiba Rafa (az itten ház mindenese) a kocsi csomagtartójából irányította utunkat. A hegy tetejére kellet menni, örültünk neki, hogy a 4×4 erősen felkapaszkodott rá és hálásak voltunk, hogy nem gyalog kellet jönnünk. Visszafelé viszont gyalog mentünk. Amikor megálltunk az autóval, egy eldugott kis ösvényen kellett haladnunk be a sűrű erdőbe. Sáron és sok hangyán át, szinte a fenekünkön csúszva megérkeztünk az egyszerű paradicsomba. Nehezen lehet leírni a helyet. Gyönyörű zöld vesz körül, majdnem, mint egy barlang, a vízesés elég kicsi, de egy csodaszép kis tóba ér bele. Aznap nemvolt annyira meleg, így dideregve mentünk be a hideg vízbe. Leírhatatlanul csoda szép és megnyugtató érzés volt az ott lét és az egészet tetőzte, hogy egy kolibri jött a vízeséshez. Igazi giccs, de imádtuk.
Mikor elegünk volt a fázásból (igen eljutottunk arra szintre, hogy a 24 fok már fázós, plusz a hideg is rettentően hideg volt) elindultunk haza, ami elvileg 1 óra sétára van. Az út is igazi giccs volt. A csöndes zöldben megtaláltuk a bőgőmajmokat, akik minden reggel 5-kor felkeltenek minket, majd őket bámulva láttunk egy tukánt, (azóta se sikerült látnunk) és végül lajhárt is. A vasárnapi trópusi-őserdei giccs ránk zúdult. Nagyot nevettem, mert azon gondolkoztam, hogy más emberek rengeteget fizetnek ilyen túrákért mi meg csak elsétáltunk egy vízeséshez és ennyi minden láttunk. Csodás nap volt.